RÁKINFÓ

Bőrdaganatok

A bőrdaganat az egyik leggyakoribb daganat, a bőrt felépítő valamennyi sejtből kiindulhat, lehetnek jó-, illetve rosszindulatúak.

A bőr jóindulatú daganatai lassan vagy egyáltalán nem növekednek, inkább kozmetikai problémák mintsem betegségek. A legismertebb és leggyakoribb ezek közül is az anyajegy, mely lehet veleszületett vagy az élet során szerzett. Fontos, hogy figyeljük az anyajegyeket, növekedésüket, a melanomás esetek mintegy ötöde anyajegyből indul ki.

A jóindulatú daganatok közé sorolják a hámszemölcsöt (verruca seborrhoica), amely 50 év felett kezd leginkább kialakulni, illetve szintén a korral járó szoláris lentingo, melyet angolosan age-spot-oknak is neveznek, szeplőhöz hasonló, világos színű pöttyök és a rubin vénusz, melyek nevüket a vörös színűkről kapták, kis piros eret tartalmaznak.

A jóindulatú bőrdaganatoknak még számos fajtája létezik, kezelésük fagyasztással, égetéssel vagy lézer-kezeléssel történik. Anyajegy eltávolítása mindenképpen sebészi úton javasolt.

A rosszindulatú bőrdaganatok közül a melanoma, a basalioma és a spinalioma fordul elő leggyakrabban.


Melanoma



A fekete-barna festékanyagot termelő sejtek (melanocita) rosszindulatú daganata. Kezdetben hasonlít az anyajegyre, ezért azonosításához gyakorlott bőrgyógyászra van szükség. Az összes rosszindulatú daganat 3%-a, évente 100.000 lakosból 10 betegszik meg melanomában, elsősorban középkorúak vagy idősek betegsége, de egyre gyakoribb fiataloknál is, gyermekkorban viszont nem jellemző.

A daganat kialakulásában fontos szerepe lehet az UVB-hatásnak, környezeti tényezőknek, illetve gyakoribb a világosabb bőrű egyének esetén (fehér, napégésre hajlamos bőrtípus, szőke vagy vörös haj). Rizikófaktor a bőrön észlelhető atípusos anyajegy, a nagyszámú vagy sérült anyajegy vagy a gyermekkorban elszenvedett napégések. A melanomák kb. 30%-a a korábban már meglévő anyajegyből alakul ki.

A melanoma elkerülését segíti, ha óvjuk bőrünket az intenzív napsugárzástól, megfelelő faktorszámú naptejet használunk, védjük a fejünket és a szemünket a napsugárzástól, és nem utolsó sorban vizsgáljuk rendszeresen anyajegyeink állapotát, lehetőleg szakorvossal.

A melanomának két növekedési fázisa van: a korai, úgynevezett horizontális növekedési fázisban áttét nem képződik, sebészi beavatkozással eltávolítható, szinte 100%-osan gyógyítható. A késői, úgynevezett vertikális növekedési fázisban az áttétek kialakulásának esélye nagyobb, kezelése, gyógyítása nehezebb.

Áttétek esetén a sugárkezelést alkalmaznak a sebészi beavatkozás mellett. A meloanoma esetén gyakran alkalmaznak kemoterápiás kezelést is.

A kezelés után, a szövettani eredménytől függően további ellenőrzésre, esetleg további kezelésre is szükség lehet.


Basalioma


Elsősorban arcon, törzsön, ritkábban végtagokon, fénynek kitett bőrterületeken jelenik meg. Lassan növekvő daganat, félig rosszindulatú (semi-malignus), mivel áttétet szinte soha nem képez. Eltávolítása sebészi eljárással, leggyakrabban az ép szövetet legkevésbé károsító kimetszéssel oldható meg. Ha a sebészi eljárás nem kivitelezhető, akkor sugárkezelés javasolt. Nehezen operálható testtájakra vagy a basalioma kezelésére alkalmaznak kenőcsöt is.


Spinalioma


Gyorsan növő, áttétképzésre hajlamos bőrrák. Leggyakrabban arcon, bőr-nyálkahártya átmeneteknél kialakuló, gyakran kifekélyesedő tumor. Az áttét általában a nyirokcsomóban alakul ki, de ráterjedhet belső szervekre is. Sebészi beavatkozással, áttét esetén sugárkezeléssel együtt távolítható el. Kemoterápiára a tumor nem reagál.

 
Regisztráció Regisztráció Beteg Orvos